2014. május 18., vasárnap

A csoportok közti átjárhatóság motivációs ereje

Az elmúlt időszak feszült várakozással telt el mind a magam, mind a magyar labdarúgás háza táján. Az edzőket, vezetőket, de még a szurkolókat is lázban tartó Ad Hoc bizottság felállítása, és a tőlük várt szakanyag (ami konkrétan meghatározza majd a hazai labdarúgás új irányelveit) azonban a mai napig nem lett publikus. Nem szivárgott ki semmilyen információ mikorra készül el, ahogy arról sem, hogy tulajdonképpen mit fog tartalmazni.
Ezzel egy időben a hazai futballakadémiák vezetőségeiben auditálló belga cég tevékenysége is fokozta az izgalmakat. A számtalan élre vasalt ing és erősre lefőzött kávé ellenére azonban innen sem érkeztek még kézzelfogható hírek vagy hivatalos állásfoglalás.
Nos, a sok történés közepette a természet is tette a maga dolgát.
Május közepe lett, így a szakmában mostanság már fel-felcsendülnek az ilyenkor megszokott játékos-edző-vezető keringő első taktusai is...
Érdekel, hogy ennyi jó téma, ennyi esemény és izgalom sodrában miről fogok most írni neked?
A kiválasztásról.
Mert ebben az impulzív időszakban engem továbbra is a már százszor átbeszélt téma tart izgalomban.
Tarts velem, és megtudod miért!

Magyarország a feleslegesen izzadó edzők paradicsoma
Pár kollégám a PSV Eindhovennél töltött néhány napot és igen érdekes megállapítással tértek haza. Ez a holland klub több scout-ot (kiválasztásért felelős szakembert, játékos megfigyelőt) alkalmaz, mint edzőt! „Kiválasztás mindenekfelett!” Vagyis csak a legjobbakkal foglalkoznak, őket építgetik, csiszolgatják. Hmm…
Nem tudom, manapság alkalmazzák-e még, de a ritmikus gimnasztikában régebben volt egy olyan kiválasztási módszer, hogy a kislányokat egyenes háttal, összezárt és nyújtott lábbal a földre ültették. Az volt a feladatuk, hogy feszítsék hátra a térdüket, amennyire csak tudják. Ekkor egy tolómérővel megmérték a talaj és a sarok közötti távolságot. Aki nem ért el egy bizonyos centiméter tartományt, annak a tornát hobbi, vagy egészségmegőrzés címén ajánlották a jövőben, RG versenyző komoly szinten nem lehet belőle.
Sokak szerint a fociban nincs ilyen kritérium, nincs ilyen egzakt mérőszám, ami alapján válogatni lehetne. Valóban így lenne?
Gondolj bele: hány meg hány gyerekkel küzd megannyi edző, akinek “lötyög” a lábfeje? Akinek merev a térde? Akinek nem mozog eléggé a csípője? Vért és verejtéket izzadva hosszú évek szakadatlan technikai gyakorlásával sikerül elérni, hogy az a belső úgy álljon, ahogy annak állnia kell és így a passz is odamenjen, ahová a játékos szeretné. Csakhogy ez idő alatt elmarad a fizikum természetes fejlesztése. A gyors futáshoz elengedhetetlen a csípő, a térd lazasága, illetve a boka ereje. Aki ezekkel nem rendelkezik, az nem csak lassú lesz, hanem kitartóan sem fog tudni sokat futni a pályán. Az edző az ilyen gyerekeknél a fizikum szenzitív fejlesztésének időszaka helyett a testi zárlat leküzdésével, a helyes technikai elem végrehajtásának reménytelen kísérletével pepecsel - valóban, akár évekig is.

A testi zárlat kialakulása a gyerekben
Aki élete első két évében megkapja a lehetőséget, hogy maximális mozgásigényét mindig kielégíthesse, hogy az ne legyen korlátozva sem térben sem időben, az a gyerek letette a később már nem pótolható alapokat a koordinált, dinamikus mozgása felé. Akinek ez nem adatott meg, az soha vissza nem térő alkalmat szalasztott el már ebben az időszakban is. Két éves koráig az ember többet tanul, mint két és húsz éves kora között, és ebben bizony benne van a mozgáskultúrája alapjainak a lerakása is.
Aki azután két és öt éves kora között is szintén minden lehetőséget megkap arra, hogy mozogjon, hogy mindenféle természetes és manipulatív mozgásformát kedve szerint végezhessen, az tovább halmozza az előnyöket a kortársai között. Aki ebben az életkorban már lábbal is labdázik - netán különböző méretű, anyagú, súlyú, tulajdonságú labdákkal – annak egyenes útja nyílik a profi focistaság felé. Vagyis a szülői háttér, tudatosság, a mozgáskultúrára orientált neveltetés hatalmas szerepet kap annak a dolognak a kialakításában, amit mi úgy hívunk: tehetség.

5-6 évesen bekerül a gyerek az intézményesített fociba, azaz az egyesületbe
Egy ideális világban ekkor a merev csípőjű, merev térdű, lötyögő lábfejű gyereknek ugyan azt mondják, mint annak az RG-s kislánynak, aki nem érte el a megfelelő sarokemelési magasságot a teszten. Felhívják a hobbi szintű sportolás előnyeire az ő és a szülei figyelmét. Miért? Mert a jövőben profi futballistának lenni lényegesen nagyobb esélye van egy olyan gyereknek, aki akaratlagosan tudja mozgatni a lábfejét, aki kellő mértékben tudja a térdét hajlítani futás és a labdás gyakorlatok közben egyaránt, és akinek a csípője elég mozgékony ahhoz, hogy az alsó végtagjait megfelelően tudja mozgatni. Azok a gyerekek, akik ezekre kapásból nem képesek, akik a testük zárlatával küzdenek - legyen bármennyire is elszánt az edzőjük - garantálható, hogy lemaradnak a többiektől, és ez tökéletes melegágy a későbbi frusztrációk kialakulásának benne.

Hét évesen már látni, kiből lehet jó eséllyel profi futballista
Számos nemzetközi kutatás bizonyítja, hogy egy hét éves gyerek – ha tehetséges a futballban - ugyanazt a döntéshozatali mechanizmust alkalmazza, mint egy profi felnőtt. A felnőttnek csak annyi előnye van a gyerekkel szemben, hogy nagyobb az eszközkészlete, vagyis tapasztaltabb, rutinosabb.
Persze felmerülhet benned a kérdés, hogy ha taktikát még nem lehet tanítani egy ekkorka kisgyereknek, akkor hogyan tudhatod meg azt, milyen döntési mechanizmust használ?
Taktikát valóban nem lehet neki még tanítani abban az értelemben, ahogy mi, edzők használjuk a taktika kifejezést. Vagyis felállási formákat és az abból fakadó csoportos és csapat együttmozgásokat valóban nem lehet még megtanítani a kognitív értelmi képességek ezen szakaszában járó gyereknek.
De az értelmi képességeinek megfelelő (Én és a labda!) játék alapvetéseit - hogy mikor, mit lásson a pályán a játékból, hogy mikor, miből, hogyan lesz a játék - illetve az evidenciákat már meg lehet neki tanítani.
Meg lehet tanítani őt játszani!
Ahol erre minden gyerek képes a csapatban, ott már nem is kellenek szavak. Ilyenkor mondjuk, hogy „olvasta a gondolatát”, vagyis tudja, mit kell látni a játékban és tudja, hogy a társa abban a helyzetben mit fog tenni annak érdekében, hogy a játék megvalósuljon. Az így játszó gyerek - ahogy fejlődik a kognitív értelmi képessége - fokozatosan elveszti az egocentrizmusát és kooperatív, cselekvő viselkedésre vált. Mikor pedig eléri a megfelelő életkort, szinte automatikusan fogja tudni, tanulni, a csoportos és csapat együttműködéseket.
Az edzők számos percepciót (észlelést-érzékelést) fejlesztő gyakorlatot ismernek és alkalmaznak is az edzéseiken. Ezeket a gyakorlatokat kell tudatosan végeztetni a gyerekekkel, mint kiválasztási faktor szűrő gyakorlatokat. Ahhoz, hogy valaki alkalmazni tudja a profi játékosokra jellemző döntési mechanizmust, ahhoz észlelnie, érzékelnie kell az adott játékhelyzetet, mert csak amit észreveszünk, azon tudunk gondolkodni, arról tudunk döntést hozni. Ez pedig egyszerű megfigyeléssel kiszűrhető, csak tudni kell, hogy mit keresünk.

Nem számít mennyire tehetséges, a foci öröme mindenkié!
Épp ezért kell kimondani őszintén, hogy melyik gyerek milyen szintre lehet alkalmas. Az önáltatás, a gyerekek és a szüleik ámítása csak érzelmi sérülésekhez, és nem sikerhez vezet.
Azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs testi zárlatuk, és a szellemük is nyitott a futball tanulására nagyobb esélyük van a felnőttkori beválásra. A többieknek a testi zárlat lelket is megnyomorító, kegyetlen sikertelenséggel teli technikai gyakorlatokat skálázó edzések helyett, a képességeiknek megfelelő örömszerző játékokat kell szervezni az edzéseken.
„Fontos, ha a gyerek a fejlődésben utoléri az előtte lévő csoportot, mindig át kell helyezned a magasabb tudásszintű csoportba, de ha elmarad a fejlődésben a társaitól, akkor egy alacsonyabb tudásszintű csapatba tedd őt vissza, hiszen az ő edzése nagyobb türelmet és odafigyelést igényel!
A csoportok közti átjárhatóság hatalmas motivációs erővel bír, ezért nagyon fontos: nem szabad félni ezektől a váltásoktól!
Minél hamarabb megtörténik, annál hamarabb tud a gyerek újra sikerélményhez jutni, tovább fejlődni!”*
A felelős és megalapozott kiválasztáshoz minden szinten rendelkezésre állnak az eszközök és a tudás.
Járj utána, sajátítsd el és alkalmazd felelősséggel!


Kun István
a Csendes Edző

*részlet a KIDDY11 c. könyvből